(…)
– Programom van valakivel – mondta mosolyogva.
(…)
– Ismerem?
– Igen.
– Lány? – kérdeztem félve, összehúzott szemmel, előre rettegve a választól.
– Lány – bólogatott.
– Oké. Jó szórakozást. – Az összes okos magazin azt írja, ilyenkor kezeljük lazán a helyzetet, és ne mutassuk ki, hogy éppen összetörtünk. Ahha. Könnyű azt mondani.
– Kösz, meglesz – mondta.
(…)
– Hát, akkor klassz délutánt. Érezzétek jól magatokat. Meg ilyesmi – motyogtam, és indultam befelé. Cortez elkapta a kezem, és visszahúzott.
– Féltékeny vagy? – kérdezte elfojtott mosollyal.
– Nem – vágtam rá kapásból. – Kéne? – kérdeztem vissza némi töprengés után.
– Lehet. Szép. Okos. És nagyon szeretek vele lenni…
– Ez nagyszerű – mondtam elkerekedett szemmel, és úgy éreztem, végem van, mindjárt elbőgöm magam.
– Segítek neki angolból, mert iszonyat béna – tette hozzá, mire hitetlenül a szemébe néztem, és a tenyerembe temetve az arcom, megkönnyebbülten elröhögtem magam
– Szerinted ez vicces volt?
(…)
– Oké, elég lesz – lapoztam idegesen a könyvemben. – Ez nem fair – néztem fel. – Most tök nevetségesen érzem magam… Elvégre féltékeny voltam magamra – tűnődtem, Cortez meg a fejét fogva felröhögött. Haha. Szörnyen vicces.
– Programom van valakivel – mondta mosolyogva.
(…)
– Ismerem?
– Igen.
– Lány? – kérdeztem félve, összehúzott szemmel, előre rettegve a választól.
– Lány – bólogatott.
– Oké. Jó szórakozást. – Az összes okos magazin azt írja, ilyenkor kezeljük lazán a helyzetet, és ne mutassuk ki, hogy éppen összetörtünk. Ahha. Könnyű azt mondani.
– Kösz, meglesz – mondta.
(…)
– Hát, akkor klassz délutánt. Érezzétek jól magatokat. Meg ilyesmi – motyogtam, és indultam befelé. Cortez elkapta a kezem, és visszahúzott.
– Féltékeny vagy? – kérdezte elfojtott mosollyal.
– Nem – vágtam rá kapásból. – Kéne? – kérdeztem vissza némi töprengés után.
– Lehet. Szép. Okos. És nagyon szeretek vele lenni…
– Ez nagyszerű – mondtam elkerekedett szemmel, és úgy éreztem, végem van, mindjárt elbőgöm magam.
– Segítek neki angolból, mert iszonyat béna – tette hozzá, mire hitetlenül a szemébe néztem, és a tenyerembe temetve az arcom, megkönnyebbülten elröhögtem magam
– Szerinted ez vicces volt?
(…)
– Oké, elég lesz – lapoztam idegesen a könyvemben. – Ez nem fair – néztem fel. – Most tök nevetségesen érzem magam… Elvégre féltékeny voltam magamra – tűnődtem, Cortez meg a fejét fogva felröhögött. Haha. Szörnyen vicces.
